Menedzsment rendszerek tanúsítása
Tanúsítási szerveztünk az ISO/IEC 17021 nemzetközi szabvány alapján végzi tevékenységét, ezzel garantáljuk partnereink számára a kimagasló minőséget, valamint a szabvány alapján kiállított tanúsítványaink széles körben való elfogadottságát.
A következőekben tájékozódhat, hogy mely rendszerek tanúsítását tudjuk elvégezni.
MSZ EN ISO 9001:2015 – Minőségirányítási Rendszer (MIR)
MSZ EN ISO 14001:2015 – Környezetközpontú Irányítási Rendszer (KIR)
Az ISO 14001-es szabvány célja, hogy az adott szervezet azonosítsa környezetvédelmi szempontjait, meghatározza a követelményeket és teljesítse a nemzetközi szabványokat. A szabvány három alapvető pillérre épül, és törekszik a jogszabályi követelmények betartására, a környezeti hatás minimalizálására és a folyamatos fejlődésre. A követelményei szerint bevezetett Környezetközpontú Irányítási Rendszer elősegíti a természeti erőforrások megóvását, a környezeti kockázatok és szennyezések minimalizálását, és a dolgozók, valamint a helyi lakosság egészségének megőrzését. Az ISO 14001 bármilyen típusú és méretű szervezetben alkalmazható, és integrálható más irányítási rendszerekkel is.
MSZ ISO 45001:2018 – Munkahelyi Egészségvédelem és Biztonság Irányítási Rendszer (MEBIR)
Az ISO 45001 szabvány a cégeknek meghatározza a munkahelyi munkavédelemmel, egészségvédelemmel kapcsolatos alapvető kötelezettségeiket és feladataikat. Kiemeli a munkavállalók általános egészségi állapotának fontosságát a termékminőség és a termelékenység szempontjából. Segítségével a vezetés betekintést nyerhet a folyamatokban rejlő veszélyekbe, és időben felkészülhet rájuk. A szabvány bevezetésével a munkahelyi balesetek száma csökken, és a bírságok elkerülhetőek.
MSZ EN ISO 50001:2019 – Energiairányítási Rendszer (EGIR)
Az ISO 50001 szabvány célja az energiahatékonyság javítása, az energiaköltségek csökkentése, az üvegházhatású gázok kibocsátásának minimalizálása és más kapcsolódó környezeti hatások csökkentése. Az energiairányítási rendszer már az építésekor megtakarításokat eredményez. A rendszer működtetése jelentős költségmegtakarítással és számos előnnyel jár.
Az MSZ EN ISO 3834-es szabványcsalád a hegesztési minőségbiztosítási követelményeket foglalja magában, amelyek biztosítják a hegesztett termékek megfelelő minőségét és megbízhatóságát. A szabványok nem csak a hegesztéstechnológia, hanem a tervezés, anyagbeszerzés, hegesztés előkészítése, hegesztési folyamatok, ellenőrzés és dokumentáció területén is előírásokat tartalmaznak. Az MSZ EN ISO 3834 szabványok az egységes minőségbiztosítási követelmények biztosításán túlmenően javítják a folyamatok hatékonyságát, csökkentik a hibalehetőségeket és a selejtet, növelik a termelékenységet, és segítenek a versenyképesség javításában. A szabványok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, mivel a megfelelőségük egyre inkább előfeltétele a termékek piacra kerülésének.
ISO/IEC 27001:2022 – Információ Biztonsági Irányítási Rendszer (IBIR)
Az ISO 27001-es szabvány átfogó követelményeket határoz meg és szabályoz a vállalat teljes informatikai tevékenységére, különös figyelmet fordítva az adatbiztonsági és adatvédelmi területekre. Az információ, mint vagyon értékes és azonos módon kell védeni, ahogy más fontos üzleti javakat. Az információbiztonság feladata az, hogy megvédje az információt a különböző fenyegetések ellen, biztosítva az üzleti folyamatok zavartalan működését, minimalizálva az üzleti károkat, és maximalizálva az üzleti lehetőségeket és a befektetések megtérülését. Az ISO 27001 bevezetése lehetővé teszi a vállalat számára, hogy elemezze a működési kockázatokat, és megfelelő védelmi intézkedéseket hozzon az információk bizalmasságának, sértetlenségének és rendelkezésre állásának megőrzése érdekében. Az ISO 27001 által előírt információ-biztonsági irányítási rendszer (IBIR) biztosítja a vállalatnak a tárolt és kezelt adatok védelmét, megakadályozva azok elvesztését, sérülését, valamint folyamatos rendelkezésre állásukat is biztosítja.
MSZ EN 1090 (Acél- és alumíniumszerkezetek)
Az EU 305/2011/EU RENDELETE, valamint a 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelet alapján minden építőipari terméket CE jellel és teljesítmény nyilatkozattal kell ellátni. Az EN 1090-es szabványsorozat a harmonizált szabványsorozatok egyik legfontosabbika az építőiparban, hiszen az acél- és alumíniumszerkezetekre vonatkozó követelményeket határozza meg. Ez magában foglalja a tervezést, a gyártást és a szerelést is. A szabványsorozat előírásainak betartása elengedhetetlen a biztonságos és megbízható épületek, hídfők, tornyok és más építmények megépítése érdekében. A szabvány rendelkezik a CE jelölés követelményeivel is, ami biztosítja, hogy a termékek megfelelnek az EU egységes piacának előírásainak. A CE jelölés mellett a szabvány előírja a teljesítménynyilatkozat kiállítását is, ami részletes információkat tartalmaz a termék jellemzőiről és teljesítményéről, amelyek a termék megfelelőségének bizonyítására szolgálnak. Az EN 1090-es szabványsorozat betartása fontos szerepet játszik a termékek minőségbiztosításában és a versenyképességben is.
A rendszertanúsítás veszélyességi kategóriától függően NoBo partnereink bevonásával történik.
2014/68/EU rendelet (PED)
A 2014/68/EU rendelet, más néven PED (Pressure Equipment Directive) az Európai Unióban kötelezően alkalmazandó rendelet, mely előírja, hogy a nyomástartó berendezések gyártóinak milyen feltételeknek kell megfelelniük a termékeik piacra bocsátásához. A rendelet részletesen szabályozza a nyomástartó berendezések tervezését, gyártását, felügyeletét és ellenőrzését. A kapcsolódó szakmaspecifikus előírásokat az ehhez harmonizált szabványsorozatok alkotják, mint például a MSZ EN 13445, MSZ EN 13480, AD 2000 Merkblatt, ASME BVPC és mások. Ezek a szabványok részletesen meghatározzák azokat a követelményeket, amelyeknek a nyomástartó berendezéseknek meg kell felelniük, és biztosítják a biztonságos és megbízható működésüket. Az előírások betartása és a termékek megfelelő minősége kulcsfontosságú a balesetek és sérülések elkerülése érdekében, valamint azért, hogy a nyomástartó berendezések hosszú élettartammal és magas hatékonysággal működjenek.
A rendszertanúsítás veszélyességi kategóriától függően NoBo partnereink bevonásával történik.